Mindennapjaim a szakítás óta - április

Az utóbbi napokban elég sok minden  történt velem. Nehéz lenne napjaiban lebontani, ezért inkább összegzem az elmúlt napok történéseit.

Elsődlegesen megkaptam végre valahára a diplomám. El se tudom mondani, mit is jelent számomra. Bár a kezemben van az ominózus dokumentum, különösebb hatását, hogy már én is diplomás polgár vagyok, nem igazán érzem, attól függetlenül gyökerestül megváltoztatja az eddigi életem. 

Pénteken (04.06.) a leendő munkáltatómmal egyeztettem, papírokat töltögettünk, bemutattam a hőn áhított diplomám, és már nyélbe is ütöttük a dolgokat. Április 16-án kezdek a munkahelyemen. 😊 

2018.04.08.-ai feljegyzésem:

"Az előző este átjöttek hozzám barátok egy kisebb eszem-iszomra, hogy osztozzanak az örömömben. Én még sosem adtam ilyesfajta "partit", és nem is volt ezidáig egyszer sem semmilyen olyan összejövetel, ami relatíve rólam/nekem szólt volna. Összességében szerintem jól sikerült, és kimondottan örültem, hogy végre meg tudtam szervezni egy ilyen bulit. 😊 Remélem a többiek is jól érezték magukat. 

Talán az egyetlen, amit bánok, és ami miatt szomorkás vagyok, hogy eme eseményen nem volt jelen a szívemnek olyan sokat jelentő személy. Anno ezt az "ünneplést" mindenképpen az Ő társaságában képzeltem el, hiszen a támogatása és a segítségnyújtása nélkül nem tudtam volna ezt véghez vinni, nem lenne diplomám. Ez amennyire az én érdemem, úgy az Övé is.  Szerettem volna, ha Ő is velem együtt örül... Olyan szörnyű, hogy már nincs velem... Hiába telik-múlik az idő, nem enyhülnek az érzéseim iránta. Visszavonhatatlanul szeretem, míg Világ a Világ, és még annál is tovább."

2018.04.09.-10.-ei feljegyzésem:

"Az utóbbi két nap aztán rendesen leszívta minden erőm. Bár hulla vagyok így kedd estére, mégis amolyan kellemes fáradtság ez, hiszen ez is bizonyítja, hogy végre beindítottam az életem. 😊

Annak azért örültem, hogy kedden délután viszonylag hamar hazaértem, viszont rá nem sokkal a székemen ülve majdnem lefordultam ültő helyemről, majd sikeresen elvonszoltam magam az ágyamig, felvettem a magzatpózt, és már azt se tudtam hol vagyok. Pár órára kiütöttem magam. 😊

Hétfőn reggeltől estig folyamatosan meg se álltam, intéztem mindent, amit lehetett: saját orvosommal személyes találka, bérlet intézés, leendő kolleginákkal való eszmecsere, egy önkéntes tanfolyamon való részvétel, stb... jah, és a legizgibb: bankszámlanyitás. 😊 Igen, 27 múltam, és nekem még eddig se bankkártyám, se számlám nem volt... mintha nem is léteztem volna. Többen meg is jegyezték, hogy "hogyan tudtam én idáig élni/létezni?"... Egyszerű: simán. 😊

Kedden orvosi alkalmassági vizsgálat, leendő munkáltatómmal való papír töltögetés, munkaügynél szerződéskötés, melóhelyen való pici látogatás, stb. Az egyik szívemnek olyan sokat jelentő, mégis tök primitívnek tűnő dolog, hogy megkaptam a munkahelyemhez a kulcsaim. Bár csak egyszerű kulcsokról beszélünk, mégis majdhogynem nagyobb örömet okoz, hogy a kezemben tarthatom már, mint a diplomám. 😊 Ahogy ültem a már sajátomnak mondható irodámban, a saját székemen, a saját asztalomnál, öröm, elégedettség, büszkeség, és minden más hasonló érzelem kerített hatalmába. Ott éreztem talán igazán először: megcsináltam." 😊

2018.04.14.-ei feljegyzésem:

"Tegnap délután az egyik barátommal, Cukorral, elmentem egy kisebb shoppingra, majd este amolyan spontán iszogatást abszolváltunk nálam. Dumáltunk, zenét hallgattunk, elvoltunk. Kimondottan jól esett egy kicsit kikapcsolni, ellenni, dumálni... Távozáskor a kapuban búcsúzásképp megölelt, mintha csak megérezte volna, hogy szükségem van rá. Nem egy gyors "viszlát-ölelés" volt, hanem hosszas, szeretetteljes. Olyannyira átütőre sikeredett, hogy éreztem, még fél percig ölel, én elbőgöm magam. Figyelmeztettem Cukrot, hogy ha tovább szorongat, ebből sírás lesz... erre csak még erősebben átkarolt. Végem volt: percekig pityeregtem a vállán. Mit ne mondjak, nagyon kellemes pár perc volt. 😊 Most így jobban belegondolva, mióta Zalán elhagyott (közel 4 hónapja), azóta most először öleltek meg. Ez a ténymegállapítás azért elég tré..." ☹ 

2018.04.16.-ai feljegyzésem:

"Elkezdtem dolgozni. Olyan sokat jelent, el se tudom mondani. Lett névtáblám az irodaajtómon. Olyan büszke és elégedett vagyok. Ennél többet nincs is mit taglalnom: most úgy érzem, minden jó." 😊

2018.04.18.-ai feljegyzésem:

"Ma eléggé rossz infókat kaptam Zalánnal kapcsolatban. Először is, hogy becsajozott. Ezen őszintén szólva nem lepődtem meg, számítottam rá, voltak gyanújelek. Nekem kezd az az érzésem lenni, hogy mikor elhagyott, már akkor összeszűrte a levet az illető hölggyel. Viszont a kövi dolog már rendesen felkavart. Állítólag a barátnője sógorának, aki mellesleg unokabátyám, Zalán elhordott mindennek: lusta vagyok, 8 év kevés volt, hogy nyelvvizsgát szerezzek, családalapításban sem lehetett velem tervezni, stb... Ez nagyon szarul esett. Egyrészt nem igazán értem, miért kell lesüllyedni erre a szintre? Miért kell illetékteleneknek, főleg a rokonaimnak, rólam panaszkodni, pláne így? Elhiszem, hogy nagyon elveszett voltam az utóbbi időben és ez miatt az ő jövőképe is sérült, de nem hiszem, hogy ezt, ilyen formában, így kell rendezni. Hova tűnt az a fajta tisztelet és elfogadás, amit irányomban tanúsított? Hova tűnt az a határtalan szerelem, amit irántam érzett? Vagy oké, ha el is tűnt, mert ezek szerint eltűnt, akkor tényleg ezt érdemlem, hogy kisgyerek módján a hátam mögött, gyakorlatilag a családomnak mindennek elhord? Totál meg vagyok rökönyödve, és értetlenül is állok a dolog felé... Nem ilyennek ismertem meg. Ahogy tudom(/tudtam), ő az a fajta ember, aki magában tartja a gondjait, nehezen nyílik meg, feleslegesen nem beszél, illetve ebből adódóan nem is pletykál/panaszkodik... erre jön ez a hír... hm... És ami miatt rettentően szívet csavaróan fáj: én még mindig, őszintén szeretem. Nem szeretek hazudni, őszinte embernek tartom magam, és már az érzéseimet is őszintén vállalom, nem rejtegetem. Ezért is mondom, hogy amit iránta érzek, sosem fog igazán elmúlni.

Sajnálom, ha ennyire megbántottam, és ezek szerint ennyire féltette magát attól, hogy velem sosem lehet családja. Tiszta szívből kívánok neki minden jót, legyen boldog!...

Hogy őszinte legyek, részben jót tett ez az egész cselekmény velem, hiszen megerősödtem, újjászülettem általa. Csak ez a lereagálása, na meg a mostani lejáratása bánt nagyon, hogy megaláz és mocskolódik rólam. Fasza..."

...

Lefekvés előtt már több mindent megtudtam:

"Szinte biztosra veszem, hogy Zalán már a szakítás előtt is összejött a csajjal. Pár dolgot összetettem az előzményből, sőt, amolyan bizonyítékokat is találtam. Tehát, ha igazam van, akkor hazudott, átvert, megcsalt engem. De miért nem lehetett őszintének lenni? Megbeszéltük anno, hogy ha gáz van, szólunk a másiknak, nem keverünk harmadik felet bele, stb. Őszinték leszünk. Akkor miért nem lehetett ezt tartani? Inkább állt volna elém jóval korábban, hogy "gáz van", mint ahogy elhagyott, és a földre küldött."

...

2018.04.21.-ei feljegyzésem:

"Ugyebár eddig mindenki hülyének tartott, hogy Zalánhoz ragaszkodok, és nem lépek tovább. Mivel az érzéseim iránta nem enyhültek, kitartottam. Aztán jött az övön aluli ütés, a kegyetlen felismerés, megaláztatás, stb...
Át kellett értékelnem az egész mindenséget. A hírek után több mint egy napig nem ettem. Egy barátom végelkeseredésében, hogy ismét megzuhantam, megfenyegetett, hogy ha tovább művelem ezt, akkor őt elveszítem, mert már képtelen volt "vigasztalni". Szíven ütött... A következő agyalásaim aztán arra a felismerésre jutottak, hogy Zalán jelenlegi reakciója velem kapcsolatban mennyire nem azt az embert mutatja, akit megismertem, ergo elgondolkodtam, hogy ezek szerint 4,5 évig olyasvalakivel voltam együtt, aki effektív nem is létezik, csak egy kamu ember volt?! Tehát nincs mese, bármennyire is fáj, el kell engednem azt a fantazmagóriát, amibe eddig kapaszkodtam, és ami ezek szerint tényleg nem is létezett. Mert igen, ha őszintén, tiszta szívből szeretsz valakit, akkor nem hagyod el krízis helyzetben, mikor válságba kerül az élete, és lépsz le úgy, ahogy, miközben a párodat segítened és támogatnod kellene ilyen helyzetben. Ha nehézségek adódnak is egy kapcsolatban, akkor nem homokba kell dugni a fejed vagy a lehető legkönnyebb utat választanod, a menekvést. És akkor utána még bemószerolni a családomnál?! Azért van egy határ... már nem tudom ki volt Ő, úgy vélem, hazugság volt szinte minden megnyilvánulása, szava. Eljött tehát a fájdalmas valóság ideje. Húzd ki magad és lépj tovább! Találd meg azt a valakit, aki minden körülmények között kiáll melletted, támogat, feltétel nélkül, önzetlenül szeret, őszinte és nem hagy cserben soha! És ne olyanhoz próbálj kötődni, aki a leírtakból szinte semmit nem tett meg. - Köszönöm, hogy megaláztál, hisz ezáltal rámutattál, én többet, jobbat érdemlek!"