Május

Hol is kezdjem?! Sajnos az írást kissé hanyagoltam az elmúlt hetekben, hiszen eléggé pörgős, cselekményekkel teli időszakot tudhatok magam mögött. 😊

2018.05.21.-ei feljegyzésem:

Első körben: imádom a munkám. Bár rühellek hajnalban kelni, mégis olyan jó tartozni valahova, ahol fontos vagy, meg vagy becsülve és őszintén szeretnek. Minap az egyik kolléganőm mosolyogva mondta, hogy "olyan jó, hogy itt vagy", majd folytatta, hogy nagyon ügyes vagyok, és kedveli, hogy kis vidám, mosolygós a jellemem. 😊 Gondoltam magamban: ha láttál volna januárban, nem ezt mondanád... :D :D :D Viccet félretéve, nagyon jól estek szavai. 😊 Azt csinálom, amiben jó vagyok és amit tényleg szívesen teszek: segítek másoknak. 😊 

Na de, hogy ne csak a munka legyen a téma: megismerkedtem egy pasival április végén. Lényegében ő keresett fel. Jókat dumáltunk, kedves volt, nagyon szimpatikus is, de aztán jött a feketeleves. Nem részletezném, mi volt a gáz, maradjunk annyiban: kimutatta a foga fehérjét. Hála ég, gyakorlatilag semmi nem történt köztünk, sőt, már szinte biztosra veszem, hogy nem is fog történni. Szépen finoman, de koptatom magamról azóta több-kevesebb sikerrel, de mindegy is...

Május első hétvégéjét barátokkal töltöttem. Jó sokat utaztam (két nap alatt több mint 400 km-t), koncerten voltam, világot láttam. Az egyik legjobb hétvégém volt. Nem csak a jó társaság, a frankó programok miatt, hanem mert találkoztam egy másik pasival is. 😊 Teljesen spontán találkozás volt, egyáltalán nem is számítottam rá. Alig sminkben, kócos, kicsit sem frissen mosott hajjal, gyűrött fejjel, olyan szerelésben, ami halálra nyúlt a mosásban és az alakomból szinte semmit sem mutatott... hát, mondjuk úgy, hogy nagyon nem randis megjelenésem volt. :D Viszont valamiért így is "szemet szúrtam". Már a legelejétől megvolt az összhang köztünk. Lazán, egyszerűen lehetett vele beszélni és baromi jókat ökörködni. Mióta találkoztunk - két hete -, szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Legtöbbször írásban, de olykor fel is hív, és akkor órákat csevegünk. Fura, hogy szinte nem tudunk egymásról semmit, mégis olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Sokszor befejezzük egymás mondandóit, csipkelődünk, be-beszólogatunk egymásnak. Vele fesztelenül tudok beszélgetni, és igazán magamat tudom adni: őszinte, dilis, nyers. Barátaim ugyanakkor óva intenek tőle, mondván egy "vetítőgép", nagyon tudja adni a szépet, a jót. Nem tagadom, hogy igazuk lenne, de én meg úgy vagyok ezzel, hogy szívesen meghallgatom mások véleményét, de dönteni én fogok. Esélyt adok, aztán majd a kiderül minden. Alapból elég óvatos vagyok a múltamból kifolyólag. Bár leküzdöttem a depresszióm, és sikerült stabilizálnom magam, tudom, hogy sérülékeny vagyok, ezért nagyon figyelek, hogy olyan ne történjen, amitől megint a mocsár közepén fuldokolnék csak. Na meg ugyanakkor nyílt lapokkal játszok: a múltbéli dolgaim elmondtam az illető uraságnak is. Tudja, mennyi minden szaron mentem keresztül, ahogy azt is, hogy depresszióval küszködtem, illetve, hogy törékeny, könnyen sebezhető vagyok. Ergo nyomatékosan megmondtam neki, hogy ne játszadozzon velem, felejtsen el, hogy ha csak "plüss macinak" és/vagy "guminőnek" tartana. Elvileg felfogta, de ugyebár úgy is a tettek bizonyítanak majd. Én x ideig várok, aztán ha nem látom komolyabb szándékait, stb., akkor viszlátot intek. Sűrűn találkozni alapból nem tudunk, mivel nem kevés a távolság köztünk, továbbá hétköznaponként ő rendszerint külföldön dolgozik. Mikor felvetettem neki a távolsági probléma kérdéskört, azt mondta, nem zavarja, megoldható lenne a dolog, csak minden szervezés és megbeszélés kérdése. Legutóbb, konkrétan tegnap, munkába menet képes volt eltérni a menetirányától, hogy mindössze fél órára láthasson. Hm... Nem tagadom, kedves húzás volt tőle. Dumáltunk, ökörködtünk, volt kis ölelés és tőle kapott arcpuszi is. Én direkt nem adtam neki puszit, a csók meg szinte biztos, hogy esélytelen lett volna, ha úgy próbált volna közeledni. Kellemes fél óra volt, viszont még édes kevés bármihez is... Nem akarom magam feleslegesen ezen rágni, jelenleg igyekszem csak "sodródni". A következő hétvégére fel van dobva neki a labda, és csak rajta áll, hogy mit produkál. Aztán majd valami lesz vagy épp nem lesz. Addig is igyekszem élvezni az életet ép ész határain belül... már amikor épp nem jön rám az ötperc és zabálom fel a hűtő tartalmát hangos zenére táncikálva. :D Milyen jó is egyedül lenni. 😊 Bár bevallom, néha vágyom rá, hogy találjak egy ugyanolyan dilis hülyét mint én, aki megért és elfogad olyannak, amilyen vagyok, és ez a dilipók otthon várna már végre... de majd talán egyszer, remélem nem is olyan soká... 😊

...

2018.05.28.-ai feljegyzésem:

Hát, mivel a hétvégén a fentebb említett uraság nem produkálta igazán magát, asszem ez a hajó szép lassan, de elhagyja a partot. Lehetőség adott volt, és bár a munka szólt közbe, amit teljesen képes is vagyok megérteni, úgy hiszem, más módon is lehetett volna "virítani". De hát ez van. A lényeg tömören: esküvőre voltam hivatalos, és már hetekkel ezelőtt meghívtam uraságát, hogy legyen a partnerem. Elfogadta invitálásom, lelkesnek is tűnt. Úgy véltem, egyúttal eltölthetünk együtt egy kellemes hétvégét, és lesz lehetőség személyesen is jobban ismerkedni. Ezt a részét ő is osztotta. Sajnos a munkával viszont megcsúszott, ezért nem ért el hozzám végül. Ami nem tetszik, hogy előbb is tudott volna szólni úgy hiszem, hogy "bocs, de nem végzek időben, így nem tudok menni". Na mindegy. Legutóbb azt pedzegette, hogy két hét múlva össze tudnánk hozni valamit. Nos, Apa, nem várok rád, sorry! Hogy komolyan vegyelek, ahhoz tettek kellenek, amik perpill nagyon nincsenek meg. 😊 Egyik mottóm: komolytalanok kíméljenek! 😉Továbbra is nyitott szemmel közlekedek, és bár lehet, hogy szar taktika, de különösebben nem töröm magam, hogy legyen bárkim is. Sodródok, aztán majd talán alakul valami. 😊 Addig is táncikálok tovább hangos zenére... mert megtehetem. 😊