Június

2018. június 6.-ai írásom:

Mikor beindul az élet?! 😊 Na, én meg a pasizás, sosem voltunk jó páros. Egyrészt mert mindig is hosszútávú kapcsolataim voltak, tehát kitartottam a választottam mellett, így nem is kerestem mást, másodrészt pedig a pasik sosem "úgy néztek rám". Én a pasik szemében mindig is inkább haver voltam, mint egy "nő". Mivel dekoratív egy kicsit sem vagyok, így elsőkörben nem nagyon az jut a férfiak eszébe, hogy "hm, de hazavinném"...

Az előző hónapban már említettem egy srácot, aki úgymond próbálkozott nálam. Mindenki óva intett tőle, mondván csak a szája nagy, de én megadtam az esélyt, hogy bizonyítson, hiszen mégis csak a tettek mesélnek majd. Na már most jó ideje nem hallottam különösebben felőle. Nem keres, nem ír, nem hív, semmi... Szóval asszem, bizonyított. Bebizonyította, mennyire éretlen, és mennyire igaz, amit az emberek mesélnek róla. Pedig én vagyok az utolsó, aki más szavára ad, de mivel uraság nem cáfolt rá a róla keringő pletykákra, sőt, pont, hogy inkább megerősítette, asszem a továbbiakban nincs miről beszélnem, illetve írnom. 😊

Június elseje már önmagában jól indult. Két baráttal (pasik) kimentem a szomszéd városba, egy szórakozóhely nyitóbulijára. Mint kiderült, drágaságaim beszerveztek maguknak két csajjal egy amolyan páros randit. Na mondom szép, én meg le leszek kakkantva. :D Hála ég, két kedves, aranyos csaj érkezett végül, akikkel én is megismerkedhettem. A két csaj különben testvérek voltak, majd egyikük rögtön felvetette, hogy van egy bátyjuk is, aki nem sokára érkezik, és nem mellékesen szingli... :D Bratyó tényleg megjelent, viszont hogy is mondjam, szomjas már nem volt, így én sem nyitottam, ő meg gondoltam észre se vett... a lényeg a lényeg: haladtam tovább. Ugyanakkor barátok révén megismerkedtem egy sráccal, Valentinnal. Ahogy írtam is korábban: én meg a pasizás, hát... 😊 Végül aztán érdekes mód Valentin kibökte, hogy szimpatikus vagyok, és szeretne megismerni. 😊Gyakorlatilag belekerültem egy spontán randiba. Nagyon jót beszélgettünk, szinte az egész estét együtt töltöttük. Igyekezett minél többet megtudni rólam, ténylegesen érdeklődött, ki is vagyok valójában. Természetesen ez kölcsönös volt. 😊 Már hajnalba átnyúlóan eldumáltuk az időt, mindketten elpilledtünk, majd az egyik barátja lévén hazafuvaroztak engem. Útközben úgy beszéltük meg, tudja hol talál, tudja a számom, facebookon is elér, majd keres, mert szeretne még többet megtudni rólam. Mivel kimondottan szimpatikusnak véltem személyét, és ténylegesen lelkesnek is tűnt irányomba, gondoltam majd akkor egyeztetünk, és folyt.köv. később... Na, ebből aztán nem lett semmi... hm... Egyálatlán, semmilyen formában nem keres/keresett. Ez van. Nem sírok rajta. Ahogy már korábban írtam is: "komolytalanok kíméljenek". 

Vasárnap kora délutánt, majd estét szintén barátokkal töltöttem. Nagyon jó volt kimozdulni, ökörködni, dumálni. A nap végére aztán jött a hab a tortára. A korábban említett két csaj bratyója bejelölt facebookon ismerősnek. Nem kicsit meglepődtem. Nem köntörfalazva, ráírtam a srácra, hogy nem sokat beszéltünk, gyakorlatilag egyáltalán nem, így mégis hogyhogy bejelölt? A válasza egyszerű és lényegre törő volt: "Igen, ebben igazad van, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem voltál szimpatikus." Jahhogy, oké. 😊 Na, innentől aztán elindult a dumaparti. Kezdetben nem sokat pötyögtünk, viszont aztán egyre jobban belelendültünk. Nagyon kedves, szimpatikus, egy cseppet sem tolakodó, türelmes, van agya, nem ostoba, jah, és nem utolsó sorban rá nézni sem rossz. 😊 Ahogy haladunk előre, egyre több mindenről derül ki, hogy sok a hasonlóság köztünk. Többek között hasonló a zenei ízlésünk, ugyanazok a zeneműfajok borítanak ki mindkettőnket. Filmek terén is majdnem ugyanazokat vagyunk hajlandóak megnézni, illetve ugyanazok a "tabuk" mindkettőnknek. A szemléletünk, egyes dolgokról való vélekedésünk is nagyon megegyező. 😊 Kezd eléggé mesebeli lenni a sztori. 😊 Igyekszem nem nagyon beleélni magam, de eddig ő visz mindent. 😊 Lehet drukkolni! 😉 

- Még jelentkezek... 😉

2018. június 10.-ei írásom:

Az utóbbi hetekről, hónapokról vannak elmaradásaim, ezért most egykalap alatt, hogy akadt egy kis írnivaló szabadidőm, igyekszem pótolni a pótolhatót.

Először is ugyebár még áprilisban volt egy kisebb partim, amire pár barátomat vendégeltem meg. Egyikük jóvoltál megismerhettem egy kedves csajt, akit azóta minden túlzás nélkül a barátomnak mondhatok. Ő Detti. 😊 Dettivel azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de tartjuk a kapcsolatot. A legutóbbi ominózus felültetésemkor, mikor is hivatalos voltam egy esküvőre, amire elsőkörben az egyik próbálkozó uraságot vittem volna partnerként, viszont mivel drága úr lepasszolt, ezért Detti húzott ki a szarból, és ő kísért el végül engem, amiért amúgy máig végtelenül hálás vagyok neki. 😊 Kisebb előzmény még: április végén volt az egyik barátomnak (Detti párjának) a születésnapja, aminek a tiszteletére rendezett partin én is hivatalos voltam. A buli végén mindössze hárman maradtunk már csak talpon, amikor is mélységesen elkezdtünk beszélgetni. Olyannyira sikerült lenyúlni a mocsaram legaljára, hogy nagyvonalakban elmeséltem Dettinek, mi is történt velem régebben. Erre ő nem várt reakciót kiváltva sírva fakadt, majd később ki is fejtette, hogy most már érti, miért vagyok olyan a pasikkal, amilyen... hm... na igen. Nagy dobra nem verem ezeket a sztorikat, mivel egyrészt nem szeretem, ha a múltamba vájkálnak, másrészt pedig nagyon nem kedvelem, hogy a hallottak alapján, utána nem tudnak másképp rám nézni az emberek, mint vagy megvetve, vagy szánakozva, ami ugyancsak nem hiányzik nekem. Hál' ég talán Dettinél érzékelem úgy először, hogy nem néz rám furán. Természetesen biztos, hogy valamilyen szempontból már másképp tekint rám, de mégsem úgy, hogy kellemetlenül hasson a barátságunkra. 😊 Szóval újabb konklúziók: nem csak hogy tényleg képes vagyok fejlődni, és ezáltal már egy nőt is a baráti gárdám soraiban tudhatok, de ténylegesen sikerült kellemesen csalódnom egy nőtársamban, akit nem csak a felszínes dolgok érdekelnek, és talán elfogad olyannak, amilyen tényleg vagyok. 😊 Mondjuk még női barátság terén van mit tanulnom, hiszen legutóbb is jóindulatúan lecseszett, hogy nem kerestem magamtól. Erre én csak mosolyogva közöltem: "jah, bocsi, nem tudtam, hogy ez a módi"... erre csak jót röhögött, majd közölte: "igen bazd, ez lenne". Oké, vettem. 😊 Azóta a pasis ügyeimet elsők között vele beszélem meg, és milyen jó is végre egy csajbarát. 😊 Fejlődök, fejlődök. 😉 Ölelés neki ezúton is, ha netán olvasná ezeket a sorokat. 😊

Másodkör: az egészségem. Na, ez szintén előre érzem, hogy hosszú monológ lesz. 😊 Az emésztőszervi nyavalyáim meglehetősen köszönik szépen, most frankón elvannak. Szedem a bogyóim, és igyekszem a kajára odafigyelni, kivéve persze, mikor rám tör egy hormonlöket, és ezáltal felzabálom egyszerre a hűtő tartalmát. :D Na de mindegy is, kontrollálom a dolgot, és úgy érzem, egész jól. 😊 Sajnos viszont felütötte a fejét egy másik probléma, ami amúgy nőgyógyászati jellegű, csak hogy teljes legyen a kép. Elsődlegesen, amin nem kicsit néztem, hogy közel 28 évet kellett várnom, hogy valaki a képembe mondja: hátrahajló méhem van. A nem egészségügyiseknek írom: normálisan a méh teste előre fele hajlik és ráfekszik a húgyhólyagra. Na már most az enyém úgy látszik hátul érzi jól magát, ezért a végbelemen pihen. Olyan rendi... Amúgy ez annyira nem ritka, a nők 20-25 %-nál előfordul. Elvileg mondjuk különösebb problémát gyermekvállalás és egyéb terén nem okoz, max. a teherbeesés lehet kissé nehézkes, illetve kolléganőm vigyorgott és mondta: "ne aggódj, nekem is hátrahajlóm van, majd legfeljebb, ha terhesek leszünk, jókat pukizunk felváltva". :D :D :D Ez tetszett. 😊 Szóval önmagában, hogy anatómiailag úgy látszik belülről is elbaszott vagyok, talán annyira nem gáz ez. Na de sajnos nem csak erről szól ez a rész. A nőgyógyászom, a szokásos rutinkukucskálás során felvilágosított, hogy egy barom ronda méhszájsebem is van, amivel mindenképp foglalkozni kellene. Nem köntörfalazott, és közölte, hogy a rákszűrési eredményem függvényében vagy kivágja azt a részt, ergo szakszóval conisatio-t (ejtsd: konizáció-t) csinál, vagy leégeti a sebet. Hogy őszinte legyek, egyik opció sem tetszett, mindegyiktől zabszem lett a seggemben, de hát ez van elven, sajna nincs mit tenni. Már csak imádkozhattam, hogy jó legyen a "P-eredményem", és elegendő legyen "csak" égetni. Hál' ég jó lett a szövettanom, ezért a kisebbik gázos beavatkozás várt rám, amit nem mellékesen pénteken (06.08-án) meg is csináltak. A családom mit sem tud az egészről, hivatalosan én dolgozni mentem, de az más kérdés, hogy csak résszint volt igaz. A napot tényleg a melóhelyen kezdtem, de onnan a kórházba, majd a műtőbe vezetett az utam. Dokimat kértem, hogy minél előbb állítson talpra, hogy elhagyhassam a berendezett rezidenciám. Ezt ő tiszteletben tartotta, és kérésemnek eleget is tett, viszont arról elfelejtett tájékoztatni, hogy ennek lesz ára is. Mint kiderült, és amúgy a zárómon rajta is szerepel hivatalosan, ezt a kisműtétet altatásban végzik, viszont engem se nem altattak, se nem érzéstelenítettek, szóval el lehet képzelni, milyen fájdalmat éltem át. Bár csak pár perc volt az egész, én azt hittem, megpusztulok. Olyan görcseim lettek, hogy levegőt venni nem bírtam, a szememet és fogaimat összeszorítottam, a könnyen a pofámon folyt... csúcs volt a javából. Sebaj, túléltem, és mehettem haza nem sokra rá legalább. Mondjuk azért lehet legközelebb megmondom a dokimnak, hogy kapja be. 😊 (Jó fej, laza a dokibá, lehet vele így beszélni, megérti majd "szeretetem" okát. 😊) Ugyanakkor, csak hogy lássátok, milyen "hero" vagyok: a műtétet követően haza buszoztam, majd másnap elmentem bulizni barátokkal. 😊 (Buliról is van mesélni valóm, arról lejjebb írok majd.) Visszakanyarodva: dokibát megkérdeztem, hogy mikor leszek ismét bevetéskész. 😊 Mondjuk nem mintha esedékes lenne, viszont nem baj, ha tudom. 😊 1 hónap gyógyulást mondott, majd a műtét követő 2 hónapra kontroll. 2 hó?! Majd csak túlélem... :D :D :D Jobban belegondolva, valószínűleg ez a sebem csinált nálam sok-sok galibát, és ezek után remélni tudom csak, hogy a továbbiakban - a probléma orvoslásával - sokkal kevesebb panaszom lesz, mint eddig. Ámen. 😊

Na, és hát a buli. 😊 Barátokkal letárgyalva úgy beszéltük meg, szombat (06.09.) este nem otthon ücsörgünk, hanem kimegyünk egy picit partizni a szomszédos városba. Elsődlegesen abban bíztam, hogy a korábban említett pasival, akivel facebookon keveredtem össze, végre személyesen is találkozhatom esetleg. Bár tény, hogy nem volt előre ledumálva, én reméltem, hogy ő is kint lesz a szórakozóhelyen. Kezdetben, ami már önmagában feldobta az estém: eljöttek értem a barátaim autóval. Mikor beszálltam a kocsiba, ott ült mellette az a "szerencsecsomag", aki ígérte, hogy majd keres: Valentin. A gyereknek nem kicsit beolvastam, hogy nem illik így baszakodni bárkivel is, de ő csak mentegetőzött, hogy annyira szét volt csapva, mikor találkoztunk, hogy cikinek érezte magát, ezért nem mert jelentkezni. Mondtam erre neki, hogy ne gondolkodjon helyettem, és ne is ő ítélje meg szintén helyettem, hogy mi ciki és mi nem, de ha valamit megígér, akkor igenis tartsa is magát ahhoz. Kezdetben az estét a társaságában töltöttem, megittunk együtt egy-egy sört, aztán arról volt szó, elmegy wc-re, én meg a szórakozóhely előtt várjam meg, mindjárt jön, aztán dumálunk tovább valahol nyugisan. Hát, én vártam, de eltűnt... Komolyan mondom, ennél gázabb szitu nincs. Már nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. 😊 Felfújt képpel elindultam megkeresni a barátaimat, azért mégse egyedül szenvedjek már. Nem messze, egy bárban csücsültek ismerősökkel, én meg hozzájuk csapódtam. Közben vártam, hátha "Facebook-man" jelentkezik, hogy eljött bulizni, de sajna nem így lett. Ráírtam, érdeklődtem felőle, majd amolyan semmilyen üzenettel közölte, hogy ő máshol érzi jól magát, és már nem kicsit felöntött a garatra. Na szép... Csalódottan, felcseszett egóval ültem magamba roskadva. Éjfél múltán visszamentünk a bulihelyre, ahol aztán Valentinem ismét felbukkant. Amúgy is nagy az igazságérzetem, nem szoktam józanul se tűrni, ha úgy bánnak az emberrel, ahogy drága ember megtette többedszer is, de pia hatása alatt aztán meg tényleg osztottam rendesen. Újabb mentegetőzés, újabb bocsánatkérés... Én meg a "tököm beléd" nézésemmel csak pislogtam rá értelmes fejjel. Kicsivel később aztán összeszedte magát, majd úgy vélem, leszállította a golyóit a helyükre, majd kérte, menjünk el csendesebb helyre, ahol tényleg tudunk beszélni, hiszen még mindig tartja, ő meg akar ismerni. Én a "mit veszíthetek, ennél szarabb már nem lehet" elven rábólintottam. Szerintem órákon át dumáltunk. Barátok már rég leléptek, mi még mindig a szórakozóhely melletti kőpadon csücsültünk. Amennyire leszűrtem és amennyire sikerült lefordítanom magyarra a mondandóját, a következőket említette, tömören, tőmondatokban összeszedve: Szeretne megismerni. Nagyon megnézett és nagyon tetszem neki. Nagyon megfogtam valamivel, máskülönben nem "próbálkozna". Nem csak egyéjszakára megy ki, hiszen akkor a pultos csajjal dumálna és nem velem. (Én: hm...) Attól függetlenül tény, hogy szeretné tudni, milyen is a kémia köztünk, ergo szíve szerint sokat nem várna semmivel se. Oké, elismerem, jogos a felvetés, hiszen, ha nem működik a kémia, akkor lehet bármilyen jó is a másik társasága, testileg sosem fog működni semmi sem igazán. Miután kitaglalta terveit, nézeteit, felvetettem, hogy oké, tudjuk meg akkor milyen is a kémia. 😊 Valahogy úgy voltam vele, hogy szarok az egészre, nincs veszíteni valóm. 😊 Felvetettem, hogy nem feltétlen csók vagy szex kell ehhez a felfedezéshez, elegendő lehet egy érintés, teszem azt egy összebújós táncikálás, hogy érezzük, van-e "bizsergés". Rábólintott, majd ahogy én elindultam befele a táncparkettre, ő visszahívott magához, majd finoman magához húzott, átkarolt, és megcsókolt. Khmm... Na, a kérdésre a válasz: úgy hiszem, van némi kémia. 😊 Utána még többször adott az érzésnek és megcsókolt. Állítása szerint részéről is van testi-vegyészet. 😊 Elindultunk végül haza gyalog. Ha még nem említettem volna, egy faluban lakunk kb. 1500 m távolságra egymástól. Az utat végig dumáltunk természetesen, majd a házukhoz érve - mivel az útvonalon ő lakott közelebb - úgy egyeztünk meg, hogy elvisz randizni a kövi héten. Most ténylegesen megígérte, hogy keresni fog, mivel komolyan gondol mindent. (Én magamban gondoltam: hiszem, ha látom.) Lovagiasan felajánlotta, hogy hazakísér, de én visszautasítottam. Jól esett egy kicsit egyedül sétálni, pláne a történtek fényében kellett egy kis "levegő". 😊 Búcsúpuszi, szájra persze, majd jó éjt, és mentem is tovább haza. Hazafele próbáltam feldolgozni a történteket. 😊 Velem, ilyen, soha nem történt még, szóval jókat kuncogtam magamban. 😊

Egy kis infó Valentinről tömören, amit eddig megtudtam: Szemtelenül fiatal hozzám képest, legalábbis szerintem. 5 év korkülönbség van a javamra ugyebár, de korához képest mondjuk érettebb gondolkodású, na meg testileg is ki van fejlődve már legalább. :D :D :D Külföldön dolgozik, főpincérkedik, mellette tanul. Jelenleg pár hónapot Magyarországon tölt, nagyszülőknek segít, mellette pihenget, szórakozik. Amire néztem nem kicsit: jazz-gitáros, és állítólag nem is gyengén nyomja. Van lakása, autója, stb., szóval nem egy elveszett, önállótlan lélek. Szavaiból ítélve szereti a szexet, de hát ki nem?! 😊 Összességében fura, valahogy első körben nem tudnám elképzelni a páromnak, a feltételes gyerekeim apjának, viszont valami mégis vonz benne. Kellemes a társasága, és eddig ő az egyetlen, akinél még az sem zavar, hogy alig valamivel magasabb nálam. 😊 Na mindegy. Miközben a fenti sorokat pötyögtem, rám írt. 😊 A nagyon friss történések a következők: A sztenderd "na mizu?" kérdést követően humorizálva írtam neki, hogy "no fene, mégis csak eszedbe jutottam". Majd bevallotta, hogy most először józan azzal egy időben, hogy velem beszél. Na fasza, mondhatom. 😊 Erre válaszoltam valami újfent hülyeséget, de ezidáig - bár látta - választ még nem kaptam.

Az fenti eseményekkel paralel, az esti, átmeneti alkoholos bátorságom lévén írtam Facebook-man-nek. (Majd adok rendesebb nevet is neki, de most úgy vélem, ez találóbb. 😊) "Jó lenne már másképp is beszélni pl., nem gondolod?" 🙂 Kérdezte: "mi az ötlet?" Hát, én szintén nem cicóztam, erre válaszolván: "Egyáltalán arra lennék kíváncsi, neked mi a terved velem? Minden rosszindulatúság nélkül kérdem. Én már kinőttem a játszadozásból, és amúgy sem volt soha műfajom, de érdekelne a te álláspontod, hogy tudjam, mégis mire számíthatok. 🙂" Majd jött az agyhalálos válasz: "Jó kérdés." Hát basszus, kösz... Erre már csak azt írtam: "Azt csak te tudhatod pedig."

Mindegy, majd lesz valahogy vagy sehogy. Meguntam, hogy görcsöljek mindenen. Sodródok, azt majd csak alakul valahogy. 😉 

Na, majdnem elfelejtettem. Szerdán voltam KRESZ-vizsgán. 🙂  Hiába tanultam, illetve csináltam otthon a próbateszteket, valahogy úgy éreztem, ez nekem nagyon nem megy. A próbáim 90%-a sikertelen lett, ezért aztán már a végén úgy álltam hozzá, hogy szarok az egészre, lesz, ami lesz. Az esélytelenek nyugalmával, szép komótosan aztán végig mentem az 55 (75 pontos) kérdésen. Annyira nem siettem, hogy én voltam az utolsó, aki végzett, de megérte a nyugalom, és a nem kapkodás. 3 hibaponttal, 72 ponttal sikerült a vizsgám. 🙂 Na, már csak vezetni kell, meg forgalmi vizsgázni, és remélhetőleg, ha minden jól megy, még idén volánhoz tudok ülni érvényes vezetői engedéllyel. 🙂