Első párkapcsolatom
Első páromat (nevezett Bojtor) 14 éves koromban, egy közös baráti társaság révén ismertem meg.
Ő akkor 18 éves volt, éppen érettségihez készülődött. Habár egy községben éltünk, azidáig nem nagyon találkoztunk. Egyik baráti összejövetelen kezdtünk el egymáshoz közeledni, egészen estétől kora hajnalig együtt voltunk, beszélgettünk, számot cseréltünk, amolyan szokványos tini kapcsolatnak indult. Egymás társaságát kerestük, szerettünk együtt lenni. Jól megértettük egymást, már a kezdetektől volt valami fura kapocs köztünk. Akkoriban elég elveszett voltam. Őszintén szólva, ha akkor nem lépett volna az életembe, valószínűleg már nem élnék. Segített derűsebben látnom az életet. Vele tapasztaltam meg legelőször, milyen szeretve lenni. Általa teljesen új, addig ismeretlen érzéseket ismertem meg. Mindaddig nem tudtam, milyen az, amikor számítasz, fontos vagy valakinek.
Nagyon nehezen nyíltam meg neki. Emlékszem, mikor a kezdetekkor, egy esős délutánon esernyővel a kezembe álltam, és akárhányszor a szemembe próbált nézni, én csak bújtam el az esernyő alatt.
Nagyon sokat köszönhetek neki. Minden téren kiállt mellettem, segített, és elfogadott, szeretett olyannak, amilyen vagyok. Kezdetben mindenki azt gondolta, köztük a párom édesanyja is, hogy "áh, ez csak egy tiniszerelem". Mi erre alaposan rácáfoltunk. Több, mint 8 évig alkottunk egy párt. Vele kezdtem meg a középiskolai éveimet, vele is fejeztem be. Mellettem volt, mikor OKJ-s bizonyítványt szereztem, és akkor is, mikor egyetemre mentem. Nála kedvesebb, önzetlenebb embert nem ismerek. Bár nem volt mindig tündérmesébe illő a kapcsoltunk, voltak vitáink, de alapjaiban véve elég jó párost alkottunk.
Sajnos mint legtöbb esetben minden, így a szerelmünk is elmúlt. Több hónapos őrlődés után úgy ítéltem, a párkapcsolatunknak nincs folytatása, ezért kimondtam a végszót. (Ez idő tájt különben egy másik férfi épp a szívembe igyekezte belopni magát, de erről egy másik fejezetben írtam.) Minden létező módon megvizsgáltam a kapcsolatunkat, és be kellett látnom, hogy habár egy párt alkotunk, a kapcsolatunk nem volt párkapcsolati, mivel már nem voltunk szerelmesek. Hiányozott az intimitás, és minden olyan, amitől a párkapcsolat valóban párkapcsolat. A vége felé már olyanok voltunk inkább, mint a jó barátok. Úgy véltem, mindegyikünknek az lesz a legjobb, ha szakítunk. Bojtor jól fogadta. Egyetértett velem abban, hogy már nem tudunk párként működni, ezért aztán szétváltak útjaink. Nagyon nehéz döntés volt, de visszatekintve mindkettőnknek valamelyest előnyére vált. Ugyanakkor nem váltunk el haraggal, olyannyira nem, hogy ő lett aztán a legjobb barátom. Mai napig is támogatjuk egymást, a legjobb tudásunk szerint segítünk a másiknak.
A szakításunk után két barátnője is volt, viszont sajnos a kapcsolatai mindegyik esetben részben miattam lett vége. Egyik csaj se tudta helyén kezelni a dolgot, megérteni, hogy mi jóban maradtunk. Tudom, hogy nem épp szokványos a viszonyunk, de soha nem adtunk rá okot, hogy féltékeny legyen bármelyikük is rám. Jelenleg egy kedves csajjal van együtt, akivel épp az összeköltözést tervezik. A mostani párja elfogadja a barátságunkat, nem is féltékenykedik, sőt, még talán én is a barátomnak tudhatom már őt. Örülök, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Minden jót kívánok nekik, hisz megérdemlik, hogy boldogok legyenek. Volt párom közel 13 éve az életem része, és remélem az is marad még jó sokáig. Örök hálám neki mindenért!
Vissza a Kezdőlapra.